Fejléc
en hu

Lelket öltő képek

Lelket öltő képek

 

Etimológiai értelemben az animáció annyit tesz: ‘megelevenítés’. Az etimológiai szótár csak ezután teszi hozzá a ’rajz- vagy bábfilmkészítést’ mint jelentésárnyalatot. Aki tehát animál, nemcsak rajz- vagy bábfilmet készít, hanem megelevenít, lelket ad valaminek. Ehhez pedig nem fér kétség, ha a magyar animáció nagyjaira gondolunk, Jankovics Marcell vagy Rofusz Ferenc alkotásai a szó minden értelmében animációk: megelevenített és megelevenítő, lelket öltő és lélekkel eltöltő alkotások. Ugyanakkor nemcsak a múltunkra lehetünk büszkék, hanem a jelenünkre is, a magyar animációs alkotások jelenleg is számos érdemmel büszkélkedhetnek.

 

 

Tisztelt Olvasó!

 

Napjainkra egyértelművé vált, hogy a képi világ megtörte – bár el nem törölte – a betűk évszázados egyeduralmát. Kinyílt a vizualitás kapuja, amelynek dimenzióit a technológiai fejlődés szélesre tárta, és amely a kommunikáció világának új perspektíváit is felkínálta. A láttatás, az ábrázolás érdekes világában rejlő lehetőségek szinte felmérhetetlenné és egyben végtelenné is váltak, az animációs filmek világa pedig végérvényesen kinőtte a gyermekcipőt, a digitális technikák alkalmazásával készülő filmkészítésnek köszönhetően szinte új népművészet alakult, újfajta látásmódok, érzések és viszonyulások újszerű ábrázolásokban jelentek és jelennek meg.

 

A 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál egy olyan inspiráló szakmai alkalom, amely a bemutatott alkotásokon túl lehetőséget teremt a vizuális kultúra minél színesebb bemutatására, a legfrissebb európai és magyar animációk és alkotóik bemutatkozására. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára kiemelten fontos a vizuális kultúra őrzése, ápolása, a hazai filmkészítés és filmkultúra támogatása. Korunk médiakultúrájának szerves részét képezik a Fesztivál keretében bemutatott alkotások, amelyek ösztönzésül szolgálhatnak a kreatív, tehetséges, a filmszakma iránt érdeklődő fiatalok számára.

 

Kívánok tartalmas rendezvényt és azt, hogy az animációs alkotók a technológia vívmányainak alkalmazása mellett is őrizzék meg a magyar kultúrát gyarapítani képes tettrekészségüket, szellemi frissességüket és alkotókedvüket!

 

Dr. Koltay András
elnök
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

MNB logo
NFI logo
NKA logo
NMHH logo
Kecskemét címere
MMA logo
MTVA logo
Mercedes
Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány
Magyar Református Egyház
Horváth Építőmester Zrt.
Kecskeméti Konzervgyár
OTP Bank
Steel Flex
Petőfi Kultúrális Ügynökség
Horváth Építőmester Zrt.
Adobe
Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület
Félegyházi Pékség
Focus Fox Stúdió
Kefag Zrt.

Leonardo SNS
Nemzeti Filmarchívum
Budapest Borfesztivál
Nemzeti Művelődési Intézet
Malom Mozi
Dot & Line
Kecskeméti TV
RTL
TV2
M5
Gaston
Budapesti Metropolitan Egyetem
MOME
Raster Stúdió
Kedd
Bestcom
Beszélő köntös

Cinefort
Cinemon
Filmtett
IKSZ
Jampolo
Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek

Malom Parkoló
Magyar Képregény Szövetség
Neumann János Egyetem
Partiumi Keresztény Egyetem
Primanima
Print 2000

Uránia Nemzeti Filmszínház
Városrendészet
Visual
Katona József Múzeum
-->
Kecskemétfilm
Katona József Könyvtár
Hírös Agóra